Mikor ne varázsoljunk?
Mikor ne varázsoljunk?

Mikor ne varázsoljunk?

Számos időpont van a mágia gyakorlásához, de vannak időszakok melyeket jobb elkerülni. Váratlan, sőt nemkívánatos eredményt hozhat a varázslat a Hold jegyváltása idején, vagy amikor a Merkúr retrográd fázisban van. A többi bolygó Földtől távolodó mozgásának hatását is érdemes figyelembe venni, de azok kisebb jelentőségűek.

A Hold jegyváltása

A Hold minden hónapban végig látogatja a Zodiákus összes csillagjegyét. Nem ugyanannyi ideig tartózkodik két jegy között, ez az időtartam 1 perctől 24 óráig is változhat, de általában 2-3 óra. Ilyenkor lehetőleg ne varázsoljunk, hacsak nincs vészhelyzet, de akkor is óvatosan fogalmazzuk meg a varázsszöveget. A Hold jegyváltásakor végzett varázsszertartások sokszor sikertelenek, vagy a végeredmény nemkívánatos…

Retrográd Merkúr

A Merkúron az év rövidebb mint a Földön, ezért bizonyos időközönként a Földről nézve hátrálni látszik. Ilyenkor a varázslatokban váratlan fordulatok következnek be, és az emberi kapcsolatok is feszültté válhatnak. Jellemző a kommunikáció megszakadása, utazások megtorpanása, forgalmi dugók kialakulása, de még az elektromos készülékek is nagyobb valószínűséggel romlanak el. A Merkúr nagyjából 3 hétig retrográd, azaz távolodik a Földtől, és ez évente 3-4 alkalommal fordul elő.

A Merkúr retrográd mozgásának időszakában lehetőleg csak vészhelyzetben varázsoljunk. Mindenképpen kerülendő a szerződések aláírása, kapcsolatok felvétele vagy lezárása, valamint a jelentős döntéseket sem tanácsos meghozni ebben az időszakban. Az ilyenkor születő döntések és megállapodások rövid életűek lesznek.

Alkalmazható varázslatok:

A Merkúr retrográd mozgása növeli az alkotókészséget, ilyenkor érdemes tehát ötletelni, gondolkodni, írói vagy bármilyen művészi tevékenységet folytatni, újításokkal előhozakodni, valamit megtervezni. A tervek megvalósításához viszont csak ezen időszak elmúltával fogjunk hozzá!

A többi retrográd bolygó hatása:

Retrográd Vénusz

Kapcsolataink lelassulnak, kevésbé értékeljük a művészetet és a szépséget.Ilyenkor ne házasodjunk, és ne is szakítsunk párunkkal.

Retrográd Mars

Fokozza a haragot és a háborúskodási hajlamot. Befelé fordulás időszaka, a jelentősebb projektek vagy szerződések átértékelése. Párkapcsolati döntéseket ne hozzunk, és a fontosabb üzleti tárgyalásokat is kerüljük.

Retrográd Jupiter

Fokozott spiritualitás és filozofikus meglátások jellemzőek ekkor. Lehetőleg ne most kezdjünk vállalkozásba, kivéve nonprofit vagy más közösségi jellegű szervezetek létrehozását.

Retrográd Szaturnusz

Tervek, megállapodások újra tárgyalásának és átértékelésének időszaka ez. Saját életutunkat is áttekinthetjük ilyenkor. Ne kezdjünk vállalkozásba.

Retrográd Uránusz

Új felfedezéseknek, találmányoknak kedvez ez az időszak, de egyúttal a lázadó hajlam is erősödik. Tartsuk kordában impulzív késztetéseinket, mert bizonyára elhamarkodottan cselekszünk.

Retrográd Neptunusz

Erősen álmodozóvá tesz, és fokozódik az érzékenységünk is. Oldjuk meg az ez idő alatt felmerült problémákat, különben később felerősödnek.

Retrográd Plútó

Ilyenkor hajlamosak vagyunk a dolgok mélyére hatolni, és a kötődésektől, illúzióktól megszabadulni. Itt az idő hogy túllépjünk régi elképzeléseinken, továbbá, hogy megtisztítsuk testünket és lelkünket.

Természetesen nem kell gyorstalpalóban elvégezni egy asztrológiai tanfolyamot annak, aki nem érez hozzá kedvet. Vegyünk egy éves előrejelzéssel rendelkező asztrológiai naptárt, vagy keressünk rá a neten, hogy kiderítsük alkalmas-e az időpont a mágiázáshoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük